Intézetünk 1959-es megalakulása óta a transzlációs medicina szellemében folytatja kutatásait olyan élettani és kórélettani jelenségek megismerését tűzve ki célul, melyek közvetlen kapcsolatba hozhatók egyes betegségek kialakulásával, súlyosbodásával és gyógyulásával. Az intézetben folyó kísérletes munka elsősorban a kardiorespiratorikus rendszer működésének vizsgálatára irányul, melynek betegségei mind morbiditási, mind mortalitási szempontból kiemelt jelentőségűek. Az utóbbi évek fejlesztéseinek eredményeként, az intézet munkacsoportjaiban rendelkezésre álló kutatási módszerek lehetővé teszik egyes élettani folyamatok többrétű vizsgálatát: a szubcelluláris, valamint sejt-, szövet-szintű folyamatoktól a szervezeti szintű összetett szabályozásig, és lehetőség van humán vizsgálatok elvégzésére is. Az intézetben folyó oktatás is ezt az integratív szemléletet követi. Ebben kiemelt hangsúlyt kap a szervezet egészségének megőrzése szempontjából lényeges komplex alkalmazkodási folyamatok megismertetése, valamint annak tárgyalása, miként reagálnak a fiziológiás szabályozási folyamatok a külső vagy belső környezet változásaira.
![]() |
Dr. Benyó Zoltán, MD, PhD, DSc; egyetemi tanár, igazgató SEMMELWEIS EGYETEM, Általános Orvostudományi Kar Klinikai Kísérleti Kutató- és Humán Élettani Intézet 1094 Budapest, Tűzoltó u. 37–47. Levélcím: 1446 Budapest, Pf. 448 Tel.: (+36-1) 210-0306, Fax: (+36-1) 334-3162 Belső mellék: 60300 E-mail: Üzenetküldés |


Nyitólap